Itt áll most:

MÉDIA

JAN.
30

Újabb PROJEKTMENEDZSMENT KÉPZÉS indul 2013.03.06-án!

Gyakorlatorientált Projektmenedzsment képzés 2013. március 06-án!

tovább
CÍMKÉK: képzésprojektprojektmenedzsmenttréning
JAN.
27

PROJEKTMENEDZSMENT KÉPZÉS

Gyakorlatorientált Projektmenedzsment képzés 2013. február 19-én!

tovább
CÍMKÉK: képzésprojektprojektmenedzsment
NOV.
22

Körkapcsoláson jártunk

Idén november 9-én került megrendezésre a PMSZ és PMI, Budapest Magyar Tagozatának éves Körkapcsolása, mely elnevezés egy kijelölt téma több szempontú, a vitát, kérdéseket és közös gondolkodást sem nélkülöző feldolgozását, körüljárását hivatott jelölni. Az esemény az Amerikából elindult nemzetközi PM nap keretein belül szerveződik, mely hagyományosan november első csütörtökjére esik. Ennek célja Magyarországon és a nemzetközi színtéren is egy és azonos: a projektmenedzsment szakma és hivatás ismertté tétele, értékének növelése. Az egyre népszerűbb napot 2005 óta valamennyi PM szervezet itthon is hivatalos keretek között ünnepli. tovább
CÍMKÉK: kiállításKörkapcsolásProjektmenedzsment
DEC.
27

Szerencse


Sok szó esett már kudarcokról, emberi hibákról, rossz kommunikációról, hibás döntésekről, határidőcsúszásokról.
Pedig vannak néha sikeres projektek - vagy legalábbis sikerek szinte minden projektben. tovább

CÍMKÉK: Projektmenedzsment
1 2 3 4 5 6