MÉDIA

FEBR.
08

Jelentősen növelhető a dolgozók teljesítménye

Jegyezte: admin | 2013.02.08.

101.jpg

Jól megszervezett munkavégzéssel 30-50%-al növelhető a munkatársak jelenlegi eredménye. Hogyan érheti el ezt a cég vezetője?

Főként a kis és közepes vállalkozások vezetői motiváltak abban, hogy minden erőforrást maximálisan kihasználjanak. A bér és járulékai jelentős költségtételt képviselnek a Kkv.-k kiadásai közt. Ez a legtöbb esetben már nem csökkenthető, mert az a működőképesség rovására menne. Ezért érdemes a hatékonyság növelésével arra törekedni, hogy a költségek változtatása nélkül több eredményt állítsanak elő a dolgozók. 

Milyen lehetőségeink vannak erre?

 

Egy munkatárs akkor tud hatékonyan dolgozni, ha

  • olyan munkát végez, amihez ért
  •  amivel a munkaidejét tölti, azt szereti
  • nincsenek állandóan felmerülő problémák, amelyek a munkavégzést zavarják
  • akkora eredményt várnak el tőle, amelyet képes teljesíteni
  •  ismeri az elvárásokat
  •  emberszámba veszik, és jól érzi magát a munkahelyén 

Ha ezek bármelyike hiányzik, jelentősen csökkenti a dolgozó által elért eredményt. Ennek a néhány feltételnek a biztosítása nem kis kihívást jelent a vezető számára. Sok mindent kell összehangolni ahhoz, hogy a hatások összeadódjanak.

  • A megfelelő embereket kell felvenni
  • Teret és felelősséget kell biztosítani a fejlődéshez
  •  Egyértelmű elvárásokat kell biztosítani
  •  Precízen szabályozott működési folyamatokba kell beilleszteni a dolgozó munkakörét
  • Figyelni kell az általa elért eredményeket
  • Meg kell teremteni azt az összhangot, amely támogató légkört eredményez minden kolléga számára

Vezetőként fontos, hogy ezeket a szempontokat szem előtt tartsuk.  Ebben nagy segítséget tud nyújtani egy tanácsadó, aki külsősként objektíven tudja értékelni a problémákat és azok hatását is.

(Forrás és további információk: richpoi.com)

 

- HuCap -

tovább
CÍMKÉK: motiváltmunkahelyvezető