MÉDIA

SZEPT.
20

Akit nem tudsz legyőzni

Jegyezte: admin | 2010.09.20.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a projektmarketing fontosságát. Egy új projekt indítása – főleg, ha a szervezet sok tagját érinti – felkavarja az állóvizet. Valami új, valami bizonytalan, amiben dolgozni kell, eddigi munkánk mellett. Utána talán rosszabb helyzetben leszünk – erőforrást, hatalmat veszítünk, ki tudja? Ez a feltételezett jövő érthetően aggodalmat kelt, ellenérdekeket hoz felszínre. Lehet ezen bosszankodni, de nem érdemes. (Én sokáig bosszankodtam…:-))


Szerencsére annak idején még azelőtt megtanultam ezt, mielőtt egy vállalati szintű projekt vezetését megkaptam. Meg is ijedtem a feladattól, mert láttam, nagyon sok munkatársunkat fogja érinteni a változás, sokaknak kell ezután másképpen csinálni a munkájukat.  Kisebb projektekben is láttam, milyen nehéz „eladni” a projektcélokat a teamtagoknak is, hát még azoknak, akik nem voltak a munka fősodrában, de érintve voltak.


Tudtam, hogy a célokat ismertté és közössé kell tennem – elmentem azokhoz az egységekhez, akik érintettek voltak. Prezentációkat tartottam, beszélgettünk, elmondtam, miért van szükség ekkora „felfordulásra”, milyen eredményt szeretnénk elérni, és ők ehhez hogyan járulhatnak hozzá. Előttem van még a projekt „gazdám” arca: „hát… ha ennyire ráérsz…”. Furán néztek rám, mert nevet adtam a projektnek, emblémát tervezett egy kolléganőm, tollakat emblémáztattam, levélpapírt nyomtattam. A területek vezetőit megkérdeztem, mivel fognak hozzájárulni az eredményhez, milyen teendők várnak rájuk, én miben segíthetek, mit várnak tőlem. Végig folyamatosan igyekeztem tájékoztatni minden érintettet, hol tartunk, milyen sikereket értünk el. Vagyis folyamatosan időt, energiát kellett szánni a marketing tevékenységre is. Első ránézésre ez olyan erőfeszítés, aminek nincs „haszna”, hiszen a projekt eredményéhez „direktben” nem járul hozzá. Csak éppen e nélkül nehezebb. Biztosan nem csak emiatt, de a projekt – rengeteg nehézség ellenére – sikeres lett.


Tudom – mert számtalanszor láttam – milyen az, amikor ez nem történik meg. Projektek buktak meg, csúsztak, haltak el az ellenállás, vagy éppen a meg nem értés miatt. Amikor a projektvezető azt hitte, elég, ha ő meg van győződve a projekt fontosságáról, ki kell hirdetni a feladatokat, és minden megy magától. Vagy majd erővel átviszi az akaratát.
Nem kell legyőzni, aki mellénk áll, ha tudja, miért küzdünk, valamint ha megérti és átérzi, hogy a cél az övé is.

Projektrajongó

tovább
CÍMKÉK: Projektmenedzsment