MÉDIA

DEC.
22

A jó pillanatok

Jegyezte: admin | 2010.12.22.

Sokat írtam már a projektek problémáiról, zűrjeiről, bizonytalanságairól, zsákutcáiról.  Pedig vannak szép pillanatok is, és nem is csak a projekt vége, amikor az eredményt „letesszük az asztalra”. Hiszen a projektmenedzserek ezek miatt szeretik a munkájukat. (Hacsak nem mazohista mind).

Minden dolgozó ember szereti, ha észreveszik az eredményeit, azt, hogy valami klassz dolgot csinált. Ez nem csak egy utólagos nyugtázás, hanem egy előremutató megerősítés is. Támogatást ad, inspirációt, arra, hogy érdemes volt, és újra meg újra érdemes erőfeszítést tenni, „beletenni magunkat” a munkába. Sajnos, a vezetők általában nem használják eléggé ezt az eszközt. Sokan azt gondolják, elég, ha majd a fizetésemeléskor figyelembe veszik az illető munkásságát, vagy – ami még rosszabb – elég akkor szólni, ha valami nem sikerült, mert a jó munka magától értetődő, ezért jár a fizetés. Pedig tudjuk már a lélektanból, pontosabban a motivációs elméletekből, hogy az azonnali elismerés, dicséret motiválja az embereket, hogy az adott magatartást megismételjék. Az egy év múlva esedékes fizetésemelésnek nincs ilyen hatása…

Vannak olyan vállalati kultúrák, ahol az az uralkodó felfogás, hogy amint valamit befejeztünk, azonnal beleugrunk a következő munkába, nincs időnk ünnepelni, pénzbe kerül, meg minek is, hiszen a jó eredmény természetes, nem kell elkapatni a dolgozókat, nem lazsálunk, van még feladat elég…

Egy ilyen helyen elég sokat kell harcolni azért, hogy a projektmenedzser elérje, legalább a legfontosabb projektek végén legyen egy kis ünneplés. Ahol a team tagok végre nem összeszorult gyomorral találkoznak, hogy a határidők szorításában megoldjanak egy problémát, hanem azért, hogy örüljenek: ezt is megcsináltuk! Sikerült! És a projekt összes nehéz pillanatát felemlegessék, most már lazábban, utólag nevetve az egészen. Termékfejlesztési projektjeink végén ez volt az az alkalom, amikor a team tagok láthatták, kézbe vehették a kész, piacra kiszállítható termékeket, aminek a létrehozásában részt vettek. Mi, projektmenedzserek az első ilyen alkalmakkor döbbentük rá: sokan, akiknek évekkel, hónapokkal ezelőtt volt feladatuk a projektben, még soha nem látták készen munkájuk eredményét! Ezután – ha nem is volt minden alkalommal összejövetel – egy köszönőlevél kíséretében rendszeresen küldtünk nekik az elkészült dobozokból, amit kitettek a polcukra, vitrinjükbe.

De a projektmenedzser nem elégedhet meg ennyivel. A több éves projektnek sikeres vége (ha van egyáltalán) egyszer van, a munka során sikertelenségek, lelombozó kudarcok sokkal többször. Ezeket is ellensúlyozandó, jó, ha a kisebb sikerek, előrelépések is hangsúlyt kapnak. Köszönő levél egy nagyobb munkáért, egy értekezlet, ami azzal kezdődik, mit értünk el eddig, egy-egy mérföldkő megünneplése mind-mind jól esik a team tagoknak, és motiváló a további munkára. Ez is a projektmenedzser dolga: észrevenni a sikert, kitalálni a módját, és elismerni a teljesítményt. Együtt örülni a közös alkotásnak.

Jó, jó, hogy imádjuk a kihívásokat – de vegyük észre a jó pillanatokat is!

Projektrajongó
tovább
CÍMKÉK: Projektmenedzsment